post

Izrael másik arca – avagy fókuszban a természet! Sivatagi-és természeti látványosságok!

Fókuszban a természet! Sivatagi-és természeti látványosságok a bibliai helyek mellett!

Az út kódja: IZR/113term/12/19

Egy rendhagyó utazást ajánlok ebben a 12 napos egyedülálló programban – effélét egyetlen utazási iroda sem kínál, hisz legtöbben csakis a vallási turizmus oldaláról érdeklődnek a Szentföld iránt és nem megy a sivatagi és természeti látványosságok után, mert több logisztika, szervezés helyismeret kellene hozzá. Pedig némi idő- és türelem-ráfordítással Izrael egy másik arca is fölfedezhető – a természet felől közelítve, ami fantasztikus pluszt ad az ország megismeréséhez. Ezt kínálom én. Az országnak van kijárata a Vörös-tengerhez, így elsőrendű tengerparti nyaralóhely is.

Hegyei, kanyonjai, vízesései, hőforrások és sivatagok,bennük a különleges beszakadásos kráterek, nemzeti parkok – egyszóval természeti képződményei egyedülálló kirándulásokkal kecsegtetnek kalandos utunk során. Magától értetődően mindezen természeti szépségeket megspékeljük a Biblia jelentősebb helyszíneivel is, többezer éves civilizációk nyomaival, történelmi és építészeti emlékekkel, nyüzsgő kulturális/multientikus sokszínűséggel. Mindez egy fölöttébb izgalmas utazást ígér. Erre invitállak most 12 nap erejéig… Ha érdekel az utazás, írj nekem. Több fotó a blog alján van.

Részletes program:

1 . nap – Indulás Budapestről repülővel,

(Az aktuális programot repülőhöz igazítotom, lehet Eilat-ban kezdünk, tehát a sorrendek változhatnak! A programpontok ezek maradnak, de az idei útba betettem Nazareth, Akko célpontokat is)

Alvás Tel-Avivban egy hostelben

 

2. nap – Tel-Aviv (vagy helyette inkább Nazareth vagy Akko-t tenném be, mert Tel Aviv gyalog is bejárható, ahhoz nem kell kocsi.)

Tel-Aviv, Izrael legnagyobb városa, mely a ’60-as években kezdett el rohamosan metropolisszá nőni. Jeruzsálem után nem gondolnánk, hogy létezik ennyire kozmopolita, modern, kulturálisan pezsgő hely Izraelben. Hogy ráérezzünk az ízére, sétálunk a Carmel piacon, majd a Dizengoff utcán és a Rothschild bulváron, ahol számos múzeum és park illetve Bauhaus stílusú házak találhatóak. Utána az informatív, interaktív és érdekes Diaszpóra Múzeumot tekintjük meg, mely bepillantást nyújt a zsidóság szórványainak életébe és múltjába.

Délután ellátogatunk Jaffába – mondhatni ez a város igazi történelmi magva, mely 4000 éves múltra tekint vissza, s kikötőjének köszönhette létét. Tel-Aviv déli részén fekszik, jórészt arabok lakta, pezsgő bohém negyed. Ma művésznegyedként ismert: arab ételeket kínáló éttermeiről, színes üzleteiről, az utca középen álló – még az ottomán időkben épített – toronyóráról, illetve híres bolhapiacáról nevezetes, ahol mindenféle régiség és ajándék vásárolható, akár utazás előtt is. Este még sétálhatunk, ehetünk-ihatunk a vibráló, életteli Tel-Avivban.

Alvás Tel-Avivban egy hostelben

 

3. nap – Jeruzsálem

Reggel átutazunk az ország vallási fővárosába. Jeruzsálem kulturálisan és történelmileg a világ egyik legérdekesebb, legizgalmasabb városa. Fontosságát jelzi, hogy három világvallás szent városa, központi helye, melynek birtoklásáért évszázadokon keresztül háborúztak birodalmak.

Ma felvesszük a hely hangulatát. Sokszínű kavalkád ez a város, ahol emlékeinkben és a jelen valóságában megelevenednek a Biblia lapjai, s az Ószövetségtől indulva egészen Jézus utolsó útjáig lapozgathatunk benne. Ez a sokszínűség, az időtlenség városa – Jeruzsálem.

A programunk mai napon a belvárosra fókuszál. Az Oroszlános kaputól indulunk az Úr Megsiratása Templomához (Dominus Flevit),látjuk a citadella falait, elzarándokolunk a Jézus keresztútján (Via Dolorosa) felfelé a Golgota Hegyére a Szent Sír Templomához (Holy Sepulchre), ahol Jézust keresztre feszítették, s amely a IV. századtól fontos zarándokhely volt, s ma is folyamatosan zajlanak egy templomon belül a különböző felekezetek szertartásai.

Az óvárosban a leglátványosabb épület a Templomhegyre épült az aranykupolájú Sziklamecset (Al Aqsa-mecset) melynek kertjéből gyönyörködünk az iszlám vallás harmadik legszentebb helyének építészeti remekén, ahonnét Mohamed a mennybe rugaszkodott. Itt eredetileg Salamon Temploma állt, amelyet i. e. 586-ben a babilóniaiak leromboltak, majd a templomot később Nagy Heródes újra felépíttette. 

templom nyugati fala, a híres Siratófal a zsidó vallási élet egyik legfontosabb helye, ahová mindenképp ellátogatunk. Természetesen eljutunk a Cion Hegy (Sion) felé is, ahol megnézzük a Szent Péter-templomot és az Utolsó Vacsora színhelyét is. Itt találhatjuk Dávid, az első zsidó király sírját is, továbbá Mária Elszenderülésének Templomát. Majd a Gecsemáné kertben és a Nemzetek Templomában töltünk egy kis időt, ahol Jézust elhagyták tanítványai.

Alvás Jeruzsálemben egy hostelben.

 

4. nap – Betlehem, Jeruzsálem,

Nem lenne teljes a kép, ha szentföldi utunk során Jézus szülőhelyét Bethlehemben nem látogatnánk meg, de kulturális mássága miatt is érdekes. Jeruzsálem megosztottságát rögtön érezhetjük, ahogy a palesztinok lakta városrészbe érkezünk, ahol már nincs hivatalos
tömegközlekedés, az utak rosszabbak, s a hangulat is inkább egy közel-keleti városra emlékeztet. A határon láthatjuk a helyi “berlini falat”, rajta szellemes graffitikkel, melyek a megosztottságot hivatottak megkérdőjelezni. Bethlehem városa csak 4 kilométerre van a megosztottság falától, ahol ismét visszacsöppenünk a bibliai múltba.

A Születés Bazilikában már reggeltől hosszú sorok kígyóznak, hogy láthassák a barlangot, ahol a Megváltó világra jött. A Szent Katalin templomot s a Mária Templomot úgyszintén megtekintjük. Megnézzük a Palesztin Kulturális Örökség Múzeumát, s mindenképp elbeszélgetünk a barátságos helybéliekkel, hogy átérezhessük a sorsukat, a falon túl élő embereknek problémáit.

Visszatérünk Jeruzsálembe, ahol délután szabad program lesz, hogy ki-ki érdeklődésének megfelelően töltse el idejét, múzeumokat látogasson, vagy barangolhasson az óváros arabok lakta labirintusában, vagy a hegyoldalon elterülő fotogén arab és zsidó temetők sírjai között.

A keresztény negyedben sétálhat, illetve több nevezetes templomba is ellátogathat a szent városban: Mennybemenetel temploma, Miatyánk temploma vagy egy Etióp templom. Kóborolhat az életteli sikátorokban, felfedezze a bazár
üzleteit, beszélgessen a helyi árusokkal, hogyan élik meg eme történelmi pillanatokat. Akár az ortodox zsidó negyedben is tehetünk egy kis sétát, vissza a 19. sz-ba.

Este egy kóser étteremben vacsorázhatunk, vagy a fiatalokkal teli kocsmák egyikében kóstolhatjuk meg a helyi specialitásokat, akiket pedig a zene érdekel, azoknak kinézek egy klezmer koncertet vagy egy jiddis énekes előadást, a filozofikusabb alkatúakat pedig elirányítom egy Tóra-tanításra.

Alvás a megszokott hostelünkben.

 

5. nap – Jeruzsálem, Szt. György kolostor, Jerikó

Ma bérelt járművünkkel elindulunk a Szt. György (Georgy) kolostor fele, mely egy kanyon szélén fekszik, lélegzetelállítóan szép környezetben. Kb. 1 h séta keretében meglátogatjuk. Utána indulunk Jerikó városkája felé, a világ legmélyebben és legrégebben lakott településéhez, 20 km-re a Holt-tenger partjától. Első programunk a Bibliából jól ismert Kísértés hegye, melynek peremén a görög orthodox Qurantul kolostora épült a XII. században, ahova libegővel fogunk feljutni. (alternatívaként kocsival, majd gyalog). Reggelente a barlangtemplomot is megnyitják a látogatóknak, így oda is betekinthetünk. Utána a 8. századi Hisham palotához megyünk el, mely a Kalifa téli lakhelye volt – fürdővel, oszlopokkal, mozaikokkal, mely ma múzeumként funkcionál.

Miután végeztünk a látványosságokkal, s mindenki szeretné megnézzük Qumran-t, ami a Holt-tengeri tekercsek lelőhelye miatt lett híres. Ma nemzeti park, s az esszénusok barlangjait lehet itt megnézni, ahol annak idején elrejtették eme fontos ótestamentumi írásokat is tartalmazó tekercseket. Innét folytatjuk utunkat tovább egy kibuchoz, melynek közelében gyönyörű kilátás nyílik a közeli kanyonra. Szerzek engedélyt, bemegyünk egy kibuc területére, s láthatjuk mit jelent ma a közösségi élet, hogyan élnek itt a helyiek, s akár a múltról is elbeszélgethetünk velük. Estére elérünk a Holt-tenger partja melletti Ein Gedi oázishoz, ahol az éjszakát töltjük.

Közösségi szálláson fogunk aludni.

 

6. nap – Ein Gedi oázis, kanyontúra

A mai nap jórészt a természeté lesz. Egy pár órás túra keretében az Ein Gedi természetvédelmi területen eljutunk a Dávid-kanyonhoz, mely kultúra és természet keveréke. Vízesések, medencék, barlangok érintésével az Ein Gedi forrásához jutunk el kirándulásunk során. Közben egy i. e. 7. századi település, egy templommaradvány, egy 3. századi zsinagóga illetve mozaikpadló nyomaira bukkanunk. Sétánk végén kifelé egy másik kanyonon, a Wadi Aragot-on keresztül jutunk vissza a Holt-tengerhez. Ezután még megnézzük az Ein Gedi botanikus kertet, ahol a bibliai mirrha, füstölő (frankincense), qrnamental pálma a fő érdekességek.

Délután szabad program lesz, amihez járművünkkel asszisztenciát biztosítunk. Megmártózhat a gyógyító sós tenger vízében a strandnál, van zuhanyzó is , vagy ha van rá budgeted kényeztetheted magadat az Ein Gedi Spa-ban pár kilométerrel távolabb.

Akik extrémebb kalandra vágynak, azok erre a napra fakultatív programra fizethetnek be egy helyi cégnél. A Wadi Darja kanyonmászást azoknak ajánlom, akik mászási tapasztalattal rendelkeznek. Wadi Darja a környék legszebb része, de ehhez a hosszú, mászós kanyon túrához jó erőnlét, gyakorlat, kötélmászásban való gyakorlat, valamint úszás ismerete is szükséges! Kárpótlásul örök élményben lesz részük azoknak, akik bevállalják a kalandot, ahol majd kötelek segítségével ereszkednek lefelé a kanyonban, miközben különböző medencéken kell átúszni, hogy a következő falig eljussanak. Ez kb. 5-6 óra lefelé, 4 bakancs nehézségű.

Alvás ismét az Ein Gedi Park hosteljében.

 

7. nap – Maszada erődje, Szodoma hegye, Arad

Maszada erődje lesz a mai nap fő látványossága, mely a világörökség része, s már messziről látható, amint 400 méterre kiemelkedik a Holt-tenger fölötti hegyen. Nagy Heródes i. e. 43-ban elfoglalta, majd kiépítette biztonságos erődnek. Az i. sz. 66-os első felkelés idején a zelóták visszafoglalták, majd menedékként szolgált a lázadóknak, amíg újra el nem esett. Ám a rómaiak csak egy üres várat találtak, mert mindenki öngyilkos lett a falakon belül.

A zsidó állam szimbóluma lett ez a hely, a zsidók merészségének jelképe, ahol manapság a hadsereg katonái teszik le az esküjüket. Ide libegővel jutunk fel, ám aki szereti a kihívást, az egy 90 perces kirándulás keretében meredek ösvényen kaptatva hódíthatja meg a várat. Gyönyörű kilátás lesz a jutalmunk: a Jordán folyóra és a Holt-tengerre láthatni rá, illetve a környező hegyekre, ahol megpillanthatjuk az ősi csatornarendszereket, melyek egész a várig elvezettek, a vizet pedig ciszternákban fogtak fel, hogy az év többi részében is elláthassák a várlakókat.

Utána buszunkkal útba ejtjük a Bibliából ismert Szodoma hegyét, mely jármű nélkül nehezen megközelíthető. A 11 km hosszú és 3 km széles hegy 98%-ban sóból áll! A Nahal Perazin-szoroson is átmegyünk, s benézünk a „lisztbarlangba” is, mely szintén különleges természeti képződmény. Arad városa ma az utolsó úti célunk, ahol bronzkori emlékeket tártak fel, s már az i. e. 1200-ban is lakott volt. A legfőbb látnivaló egy műemlékerőd, ha időben odaérünk.

Este alvás Arad közelében egy hostelben

 

8. nap – Maktesh Haqatan, Maktesh Hagadol, Negev-sivatag

Maktesh Hagadol és Maktesh Haqatanlakott településektől távoli, egymástól 20 km-re lévő, gyönyörű környezetben elhelyezkedő, beszakadással keletkezett kör alakú kráterek, ahová lehetetlen jármű nélkül eljutni. Úgy néznek ki, mintha egy meteor becsapódása alakította volna ki a tájat, de valójában az erózió hozta létre. Innen kisebb kirándulásokat teszünk, s a kilátópontról lenézve ismét a földtörténet korai időszakában érezhetjük magunkat: kihalt sivatagi táj hegyekkel csipkézve, fantasztikus holdbéli környezet kilátókkal és hegyi teraszokkal, színes kőrétegekkel, hatalmas szakadékokkal. Itt fut keresztül Izrael országos “kék túrája”, mely észak-déli irányban szeli át az országot, s évente egyszer lelkes túrázok egy békemenet formájában is bejárják. A völgyekben eső után előfordulhat víz is, de jórészt száraz köves sivatagban teszünk kisebb, párórás csatangolásokat.

Miután befejeztük sétánkat a holdbéli tájakon, irány a Negev-sivatag! Az ősi kereskedelmi karavánútvonalak szíve volt, mely Szaud-Arábiát kötötte össze a Mediterráneummal. Meglepően változatos tájak keretezte érdekes földtani formációkkal találkozhatunk.

Alvás egy kibuc hostelében.

 

9. nap – Sde Boker, Ein Avdat Nemzeti Park

Sde Boker – az 1952-es alapítású kibuc a legismertebb az országban, mert Izrael első miniszterelnöke, Ben Gurion is élt itt hajdanában, személyesen mutatván példát arra, miképp lehet a sivatagból édenkertet csinálni. Most környezetkutató központok tevékenykednek itt, tudományosan kikísérletezendő, minémű növényekkel s hogyan lehet ily mostoha környezetben mezőgazdasági tevékenységet folytatni.

Számunkra azonban a sivatag közepén emelkedő Ein Avdat Nemzeti Park páratlan természeti szépségű, meredek kanyonja lesz igazán érdekes, ahol már 100 ezer éve is éltek emberek! Pár órás kellemes sétára ad alkalmat a terep, ahol akár hűsölésképpen fürödhetünk is egyet a természet alkotta kőmedencékben.

Délután tovább indulunk Dél felé a sivatagban, Mitzpe Ramon felé, ahol jól felszerelt autentikus beduin sátrakban fogunk éjszakázni a sivatag közepén, s a családtól hallhatunk történeteket a nomádként hajdan itt élt törzsek életéről, miközben élvezhetjük a csendet és a tiszta csillagos eget.

Alvas Beduin sátorban a kráternél

 

10. nap – Mitzpe Ramon, Maktesh Ramon krátertúra

Mitzpe Ramon városkája kicsit világvége hangulatú település egy kráter peremén: egyedül áll a sivatagban, messze mindentől, ám ez adja szépségét is. Itt található Maktesh Ramon, a világ legnagyobb nem vulkáni kráterja, mely holdbéli tájra hajaz. A kilátópontról szépen belátni a 300 méter mely, 8 km széles és 40 km hosszú, beszakadással keletkezett hatalmas krátervölgyet. A látogatóközpontban informatív kiállítás magyarázza el keletkezését, s egy filmet is levetítenek, melynek során évmilliókat utazhatunk be.

Mehetünk kocsinkkal is, vagy igény esetén rengeteg túralehetőség közül választunk egyet. A 3-5 órás –Nahal Gewanim – ösvényt a leglátványosabb. Sétánk évmilliók geológiai térképén vezet át. Több ilyen kőzettani érdekesség nagyon könnyen elérhető: például az “asztalosműhely” elnevezésű kőformáció, ami kicsit az észak-írországi Giant Causeway-re hasonlít.

Akik nem akarnak a kirándulós reggeli túrára eljönni, azoknak szabad program lesz, vagy kocsival is eljuthatunk egyes részekhez. Ajánlom a település mellett könnyen megközelíthető alpaka- és lámafarmot, ahol akár “lámagolhatnak” is.

Szintén a városka peremén tálalható egy művésztelep szoborparkkal, ahol a művészeket akár alkotás közben is láthatják. Illetve elsétálhatnak a Bio Ramon nevezetű állatkerthez, ahol sivatagi állatokat mutatnak be (kígyó, skorpió stb.). A mesterséges fénynek köszönhetően az éjszakai életet élő állatok is „megleshetők”.

Délután járművünkkel átszeljük az Arava-sivatagot, eljutunk a tenger partig, miközben igazi szabadságélményben lesz részünk, amint körbe tekintünk a végtelen sivatagba.

Alvás: Eilat, hostelben, dormitory

 

11. nap Arava-sivatag, Eilat

Ma teszünk egy kis sivatagi kitérőt a Timna-parkhoz, mely 25 km-re van Eilattól, s színes kőformációk vonzzák ide a látogatókat: Salamon pillére, a Gomba nevezetű természetes kőkapu-képződmény, illetve egy ősi rézbánya járatai láthatóak itt, hogy csak pár érdekességet említsek. A Timna-park sivatagi állatait természetes környezetükben láthatjuk, illetve van egy éjszakai életet bemutató terem is, ahol mesterséges világítással megfordították a nappalt és az éjszakát, így a látogatók nappal is láthatják az egyébként csak éjszaka aktív állatokat. Multimédiás show is része a park programjának.

Aki inkább marad Eilat-ba, annak szabad programként lehet pihenni, élmény-fürdőzni, napozni, búvárkodni, szörfözni, vízisíelni stb. A tengernek köszönhetően kellemes klímával és pörgős éjszakai élettel bír a város, így este ellazulunk egy sör kíséretében a hosszú utazás után. Du felkirándulhatunk egy hegyre, hogy onnét nézzük a naplementét tengerrel a háttérben.

Alvás: Eilat, hostelben, dormitory

 

12. nap – Eilat

Ma a pihenés napja lesz a fürdőzők paradicsomában, a pihenés édenében. Lehet itt pipabúvárkodni a korallok között, avagy oxigénpalackkal a mélybe merülni, jöhet a vízisízés, netán a parasailing kipróbálása – vagy csak elheverve élvezni a napsütést a tengerparton. Aki különlegességre vágyik, annak szabad programként ajánlom a delfinmedencét, ahol etethetik őket, s akár úszhatnak is eme szelíd víziemlősökkel. Van egy tenger alatti park is, amely szintén lehetőséget nyújt a tengeri élővilág megismerésére. Itt egy üvegfalon keresztül lehet kinézni a tengerre, s csodálni színes élővilágát.

Aki viszont még érez magában erőt, azokkal elindulunk felfedezni közelebbről is az Arava-sivatagot. Ez a Vörös-tengertől a Holt-tengerig terjedő kietlen, lakatlan sivatag, a Rift völgyrendszer része, mely Mozambiktól Szíriáig hasítja ketté a kontinenst és számtalan érdekes sziklaformációt tartogat számunkra.

Legkedveltebbek az Ein Natafin-vízesés, a Shehoret-kanyon, ill. az Amram-pillérek kőformációja, ahova elmegyünk. Innen nem messze van a Vörös-kanyon, ami szintén megközelíthető járművekkel.

A mai program a repülőgép indulásának függvényében kora délután ér véget, majd indulunk reptérre avagy vissza Tel Aviv fele, hogy elérjük esti gépünket Budapest fele.

Akik csak az izraeli útra jönnek, azok ma elindulnak reptérre és Indulás Budapestre
Akik jönnek az egyiptomi kiegészítő programra, azoknak még egy éjszaka Eilatban, majd másnap indulás a reptérre.

 

NapDátum:A verzióSzállás fő
1.nap szerda2019-03-27Eilat érkezésEilat
2.nap2019-03-28Eilat,  Madár park, Vörös Kanyon,  DelfináriumEilat
3.nap2019-03-29Timna-park, Maktesh Ramon krátertúra, Mitzpe RamonDimona
4.nap2019-03-30Sde Boker, Ein Avdat Nemzeti Park, Maktesh HagadolArad
5.nap  v2019-03-31Maszada erődje, Szodoma hegye, Ein GediVAN
6.nap2019-04-01Holt tenger, Ein Gedi oázis kanyontúraVAN
7.nap k2019-04-02Jerikó, Szt. György kolostor, kibuc, Jeruzsálem3 éj Jer
8.nap 2019-04-03Jeruzsálem – városnézés.3 éj Jer
9.nap 2019-04-04Jeruzsálem – Bethlehem3 éj Jer
10.nap p2019-04-05Tel Aviv, JaffaNazaret
11.nap2019-04-06Akko, NázáretNazaret
12.nap vasárnap2019-04-07repülés haza 

Ár

Létszámtól függő. 8 fő esetén alapár:  369.000 Ft/fő (12 nap költsége) + repülőjegy, + belépők, + étkezés.
Kérjük keresse részletekért és friss információért irodánkat.

 

Facebooktwittergoogle_plusmail